A refluxbetegség gyógyszeres kezelésében a legfontosabb a savtermelés csökkentése, amelyre különböző gyógyszercsoportok állnak rendelkezésre, így az:
- antacidok (savközömbösítő szerek),
- a H2-receptor-antagonisták,
- a protonpumpagátlók (PPI).
Ezekről azt érdemes tudni, hogy tüneti terápiát jelentenek, azaz addig hatnak, amíg a beteg szedi őket.1
Az emelkedett gyomorsav-termeléssel és a következményes gyomorégéssel, gyomortáji fájdalommal járó panaszok kezelésében a betegek elsőként a gyógyszertárakban vény nélkül kapható magnézium-, alumínium- vagy kalcium-só alapú antacidokhoz nyúlnak.2 Ezen készítményektől a tünetek azonnali, de csupán rövid távú javulása várható.3 A kémiai szempontból bázisnak minősülő antacidumok egy sav-bázis reakción alapulva fejtik ki a hatásukat, és a gyomorban található sósavval reagálva szén-dioxid, víz és különböző sók képződéséhez vezetnek. Hangsúlyozandó, hogy az antacidok csak a már jelen lévő gyomorsavval lépnek közömbösítési reakcióba, és nem képesek a gyomor savtermelésének a mérséklésére. Vagyis, a fokozott savtermelés kivédésére nem alkalmasak az antacidok.2
Oki kezelésre, a gyomorsavtermelés hatásos gátlására az 1970-es években gyógyszerpiacra került hisztamin-2-receptor antagonisták (H2-antagonisták), illetve az azt követően 1-2 évtizeddel később megjelent protonpumpa-gátló (PPI) vegyületek képesek.2
Bár a H2-receptor-antagonisták enyhébb klinikai állapot kezelésében rendkívül hasznosak, a sok tekintetben hatékonyabb protonpumpa-gátló vegyületek (az úgynevezett PPI-k) a gyomorsav okozta kórképek középsúlyos-súlyos esetek mind akut, mind krónikus kezelésében napjainkra széles körben elterjedtek. A protonpumpa irreverzibilis gátlói az omeprazol, lansoprazol, pantoprazol, rabeprazol és esomeprazol. Adagolásuk változó, napi 10-40 mg között mozog hatóanyagtól függően (omeprazol: 20-40 mg, lansoprazol: 15-30 mg, pantoprazol: 20-40 mg, rabeprazol: 10-20 mg, esomeprazol: 20-40 mg), mely dózisok mellett átlagosan 90%-os savtermelés-gátlás érhető el. Mivel a protonpumpa-gátlás a kovalens kötődés miatt irreverzíbilis, a protonpumpák aktivitása új protonpumpák szintézisével áll helyre. Naponta a pumpák kb. 25%-a termelődik újra, folyamatos savszekréció-gátló hatás eléréséhez tehát a PPI vegyületeket naponta kell szedni.4
A Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT) 2002-ben elfogadott (és ma is érvényes) konszenzusa szerint szövődménymentes esetekben a kiinduló terápia naponta egyszer alkalmazott alapdózisú PPI- (= omeprazol 20 mg, pantoprazol 40 mg, lanzoprazol 30 mg, rabeprazol 20 mg vagy esomeprazol 40 mg) kezelés. Kivételt a refluxbetegség enyhe, tüneteket csak intermittálóan okozó formája jelent, ahol megengedett a H2-receptor-blokkolók alkalmazása is (famotidin, ranitidin). E gyógyszercsoport azonban csak rövid távú (<14 napos) kezelésre alkalmas a tolerancia kialakulása miatt. Hosszabb távon ráadásul a H2-receptor-antagonisták minden vizsgálatban egyértelműen inferiornak, gyengébbenk bizonyultak a PPI szerekkel szemben,3 így összességében a refluxbetegség kezelésére elsősorban a PPI készítményekkel történő fenntartó kezelés az ajánlott a nagyobb hatékonyság és biztonságosság miatt.4
Hivatkozások:
1. Kovács György dr. (2019): Savcsökkentés és refluxbetegség. Gyógyszerész Továbbképzés, 13 (5): 148–150.
2. Budai Lívia (2021): Savtúltengéses beteg a táránál: a H2-antagonisták helye a gyomorsavtermeléssel összefüggő panaszok kezelésében. Pharma Tribune, 8(2): 8–10.
3. Dr. Rosztóczy András (2021): A refluxbetegség kezelése a gyakorlatban. Gyógyszerész Továbbképzés, 15 (6): 213–216.
4. Csiki Zoltán dr. (2018): Kezelési lehetőségek gyomorsav okozta kórképekben. Gyógyszerész Továbbképzés, 12 (2): 31–33.
